Versek 4 versek 3 Versek / kezdőoldal/ Versek 2








mano0210

 

 

Életem könyve


Csak ültem némán a könyökömre támaszkodva,
egy végtelen hosszúnak tűnő könyvet lapozgatva.
Nem volt ez más, mint az életem könyve,
minden apró mozdulatom le volt írva benne.

Némán szenvedtem, magamba fojtva minden bánatot,
próbáltam nem gondolni arra, mennyire fájhatott
a kórház, a gyász és a "gyermekkori évek",
néha napján elmerengve még mindig attól félek,

"hogy hiába kérek csak még egy percet a világtól,
mert talán nem láttam a szépet a hibáktól."
Félek, hogy nem lesz majd esélyem arra,
hogy az életemben eljuthassak egy olyan pontra,

mikor úgy érzem, tényleg szabad ember vagyok,
s minden apró gondot a hátam mögött hagyhatok.
De még fiatal vagyok, és bár elég sokat megéltem,
nem mindig vagyok benne biztos, hogy érdemes a létem.

Egész életemben küzdök és a jóra törekszek,
biztos lesznek dolgok, mik örömöt szereznek.
Előfordulhat, hogy nem érem el minden célomat,
de minden új nap reggele egy reménysugarat hozhat.

Majd büszkén mondhatom, elértem valamit az életben,
és a kínok mellett örömöm is leltem a földi létben.
Ez mind benne lesz abban a könyvben, ha valaki elolvassa,
ha mással nem, remélem egy pár szóval majd jutalmazza.

Lehet egy embernek az életébe fog kerülni,
ha azt a könyvet biztosan el akarja olvasni.
Hisz még csak 17 vagyok, de már több, ezer oldal,
cselekmény-dús, könnyfakasztó, tele rosszal, jóval.

Csakis tőlem függ a jövőm, sorsom a kezemben tartom,
középiskola, főiskola... ezeket mindenáron akarom.
Kéne egy cím a könyvemnek, valami lényegre-törő.
Vagy inkább legyen kicsit titokzatos és meggyőző?

Egyenlőre mindegy, biztosan lesz még rá alkalom,
hogy a címet kitaláljam, míg a könyvet lapozgatom.

 

 

 

mano0210

 

 

Csillagok

Fentről, a felhőtlen tiszta égről ezer csillag ragyog rám,
Felém sugározza sok ezer év nyugalmát.
Kezdem megérteni mi az a "végtelen",
S ráébredek, milyen porszem-töredék az életem.

Évezredek, és emberek milliói közt egy semmi vagyok én,
Ki problémákkal, és gondokkal rontja el életét.
Évezredek során a mulandó emberek folyton változtak,
De a csillagok, és az emberi lélek, érzések maradtak.

Talán két ezer évvel ezelőtt egy ugyanilyen porszem, mint én,
Ugyanígy gyönyörködött a csillagok csodás fényén.
Neki már nyoma sincs, emlék sincsen róla semmi,
Pedig ő is élt, mint én, s szeretett, ma pedig már senki.

Az idő és a tér végtelenségében néhány percet élünk,
Hát ne rontsuk el azzal, hogy a jövőtől félünk!
ITT és MOST, élvezd a jelen pillanatot,
S válassz magadnak egy ragyogó csillagot!

S ha felnézel az égre, a csillagok ezrei között,
Keresd meg a tied, melytől szívedbe nyugalom költözött.
És a csillagod azt mondja: " Oly rövid a léted,
Keresd meg, találd meg, és használd ki, mi szépet nyújt az élet!

 

mano0210

Érezni még a nyárnak illatát,
melegít is még a napsugár,
de kerengve hull alá a levél,
már megcsípte a hajnali dér.
A dombon tobzódnak a színek,
a zöldbe még belevegyülnek,
mint egy impresszionista festő,
a szomorkás ősz nagy színelemző.

A lombkoronán áttetszik a fény,

némely levél olyan mint a vér,
a fák alatt az enyészet szaga száll,
messze,oly messze már a nyár.
Az ősz nem heves,lágyan simogat,
ölelése egy végtelen pillanat,
olyan, mint egy meghitt szerető,
babusgat s nehezen enged ő.

Átfesti az egyhangú zöldeket,

helyettük lesznek sárgák,vörösek,
ám a fenyővel nem bír a tél sem,
melegben,fagyban,egyre zölddel.
De most még,az ősz köztünk jár,
nevezik úgy is őt,indián nyár,
nem hebehurgya,nem heves ő soha,
talán ezért,vénasszonyok nyara.

A szőlőt arany színével érleli,

barackba nektárt csepegteti,
de hiába,sajnos lassan tovaszáll,
messze,oly messze már a nyár.
Ám még néhány szerelmet bátorít,
tétova párokat édes csókra hív,
fényével lángra gyújt lelkeket,
de minden hiába, a fagy már közeleg.
 
 
 
mano0210
 
 
Olyan vagyok, mint egy kisbagoly az éjszakában, mely csak ül egy fa ágon egymagában...
Mely csak sasol, de valójában nem lát, s mely repülni sem akar mar...
Nyitott szemmel is csak a múltat látja, s, hogy mindene elveszett mára...
Mindene odalett, amiért eddig élt, s ma már nem remél, s nem is fél...
Szeme sarkában könnycsepp ragyog, mellyel visszasír egy - egy napot...
A napot, min mennie kellett, s a napot, melyen új életet kezdett...
Kicsi szíve nagyon fáj, s könnyeitől már nem is lát...
Úgy érzi elveszett eme nagy világban, kérdéseire keresi a választ, de hiába...
A válaszokat nem találja, bármennyire is próbálja...
Hisz nem segít neki senki, s a könnyeit sem törli le senki...
Nincs senki, kivel együtt nevessen, s akit igazán szeressen...
Magányos a kisbagoly, s a múltját akarja, de nagyon...
 Mikor még fiatal volt, s gondtalan, s napjait élhette boldogan.
 
mano0210
 
 
 
AMIT AZ ÉLETTŐL AKAROK

Remélni jót és alkotni szépet
Boldognak látni minden népet
Megetetni az összes éhezőt
Virággal ültetni be tar mezőt
És meglocsolni a sivatagot
Ez - mit az élettől akarok

Békében nevelni sok gyermeket
S ne legyen rémisztő a rengeteg
Fény gyúljon fel az agyakban
S az ember ne éljen akaratlan
Csak az örömök legyenek nagyok
Ez - mit az élettől akarok

Emlékezni arra mi régen volt
Becsülve tisztelni az öregkort
Mert tapasztalás tanít jövőt
És erős oltalmazhat serdülőt
Hogy városokat ne fedjen el homok
Ez - mit az élettől akarok

A vérnek legyen végre értéke
S nem kérdezve, hogy kérték-e
Csak adni, magadból őszintén
Hogy kísérjen a tudás, a fény
S a gyermekek legyenek boldogok
Ez - mit az élettől akarok

Kérem, legyen mindennap ünnep
Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek
Legyen hit, megértés, szeretet, béke
Hisz az életnek van valódi értéke
Így büszke lehetek, hogy ember vagyok
Ez - mit az élettől akarok
 
 
mano0210
 
 
Játék az élet

Egyes emberek vidáman kacagnak,
mások folyton szomorúak,
vannak akiknek ölbe hull minden
és vannak akiknek mindenért küzdeni kell.
Mindenkinek van egy rászabott szerepe
amit játszania kell az embernek
mert játék az élet és te is csak
eljátszod, hogy boldog vagy
pedig a lelkedben szomorúság lappang.
Bájosan mosolyogsz mindenkire,
hogy elrejtsd a bánatodat,
mindenkinek eljátszod, hogy semmi gond,
pedig tudod, hogy mi az ami fáj nagyon.
Te még is játszol tovább
mint ahogy mindenki, mert
játék az egész élet
és mindenki azt a szerepet játssza
amit rászabott az élet.
 
 
 
mano0210
 
 
MOSOLY AZ ARCODON


Szeretném látni a mosolyt az arcodon,
Tisztán, szelíden úgy,
hogy ragyogjon:
Szeretném látni a boldog szemeket,
Amelyekből más
is erőt meríthet.

Szeretném hallani a boldog nevetést,
Amely
mindig őszinte és békés.
Hallani, ahogy a jót dicséri szád,
S nem
az elégedetlenség nehezedik rád.

Szeretném érezni, hogy békés a
világod,
Hogy hiteddel a rosszat leigázod.
Felülkerekedsz a súlyos
bánaton,
Hisz Isten veled van minden utadon.

Szeretném tudni,
hogy jó döntést hozol,
Ha válaszút előtt botladozol.
Mindig tudd
pontosan, melyik Isten útja,
Tudd, ha rálépsz boldogság vár rajta.

Szeretném,
hogy vágyaid valóra váljanak,
De hinned kell, hogy imáid
meghallgattatnak.
S ehhez legyen az a hely a templomod,
Ahol a
válasz már a szívedben visszhangoz.

Szeretném, ha aggódó szíved
lecsendesülne,
Ha minden gondod Isten elé lenne letéve.
Ha szíved
ezáltal teljesen felszabadulna,
A fénysugár lelkedig hatolhatna.

Szeretném,
ha veled érted imádkozhatnék,
A bánatodban is szívesen osztoznék.
Ha
nyújtod a kezed, Isten elé vezetlek,
Hitem szikrájából lángot
gyújtok neked.

Szeretném, akár a könnyeid árán is,
Hogy hinni
tudj abban, aki felszabadít.
Egy kőhajtásnyira van az igaz szeretet,
De
a követ neked kell a földről felemelned.






www.mano0210.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!